Kapcsolat

Kapcsolat

Ügyfeleink véleménye:

 

 

>> Kovács István (III. kerület)

Sokat gondolgodtunk amíg rászántuk magunkat egy rendszer felszerelésére, de nem bántuk meg. Azóta nyugodtak vagyunk, mert bármikor láthatjuk mi folyik a ház körűl. Köszönjük!


>> Nagy Ferenc (VII. kerület)

Nagyon sok volt a házban a ki és be járkáló egyén és sosem tudtuk, hogy ki és mikor csinál olyat amivel kárt okozhat a háznak. A rendszernek köszönhetően most bármikor megnézhetjük, hogy mikor ki volt a "Tettes".


>> Juhász Károly (Kecskemét)

A kérésünk hamar teljesült és maximális együttműködés után felszereltük a kamerákat, amiket azóta is rendszeresen használunk.


>> Sz. János (XXII. kerület)

Az első kamerákat más szerelte fel nekünk jó pénzért, de sok dolgot nem tudott megoldani amit szerettünk volna. Ezután jöttek hozzánk Szabolcsék és rakták rendbe az összecsapott vezetékeket, kamerákat és beállításokat. Azóta az üzletünkben felszerelt kamerával és mikrofonnal folyamatosan követhetük otthonról az alkalmazottainkat, hogy időben nyitnak vagy zárnak-e és hogyan is kezelik az Ügyfeleinket. Szinte azonnal megoldódik telefonon a problémánk, ha netán elkutyulunk valamit, mert a rendszer több éve tökéletesen működik. A laptopomat is Szabolcs tartja karban, ha problémám akadna.


>> Szerémi T. Ilona (Pest)

Egy olcsó "nagyáruházas" rendszert cseréltettünk le olyan eszközökre amiket nekünk ajánlottak. Megbíztunk az ajánlatukban és ma is megcsináltatnánk, ha nem lenne már meg ! :)


>> P. Antal (Kis és nagykereskedő)

Több kissebb üzletemet is figyelhetem egy helyről, ami hatalmas segítség. A rendszerhez évek óta nem kellett hozzányúlni, csak ha valami bemondta az unalmast, de ebben az esetben is nagyon hamar orvosolva lett a probléma. Amiért külön hálás vagyok, hogy nem csak a kamerák hanem a számítógépeim karbatartását is megoldják nekem.


>> Polnéz szolivilág (XI. kerület)

Már több esetben segített, hogy felszereltük a kamerákat. Volt már lopás, hamis pénz és fegyveres rablásunk is és mindig jól jött, hogy visszakereshettük az eseményeket.


>> Barta Katalin (Üzletvezető)

Sokszor megesett, hogy megvádolták az eladóinkat, hogy nem akkora címletből adnak vissza, mint amit átadtak, elloptak vagy megrongáltak ruhákat. Az üzletet figyelő kamerával ezek kiderítése már nem jelent problémát.


Ki olvas minket

Oldalainkat 3 vendég böngészi

Termék keresése

Megosztás

Share/Save/Bookmark

"Kérdezd a nagy Riasztósunkat!"

Ezt az írást is az élet szülte és inkább csak azért, hogy megmutassam a hozzáértés magasiskoláját, ami minden szinten jelen van, a bolttól a végfelhasználókig.

Minap történt, hogy egy munkámhoz kb. 20m RG59-es vezeték hiányzott. Elmentem hát a legközelebb lévő villanyszerelési boltba, hogy megvegyem a hiányzó mennyiséget. Az eladón kívűl ketten voltunk még a boltban, rajtam kívűl egy szemmel láthatóan régi ismerős vásárló, aki hosszasan méregette a fali UTP catlakozót, nem tudván, hogy annak közepébe becsatlakoztatható a hagyományos telefonos csatlakozó. Szóval, bementem, kértem, kihozták. Hosszas szemrevételezés után feltűnt a kettős alufólia árnyékolás a szabványos árnyékon felűl. Mivel az ilyen kábelekkel általában csak a baj szokott lenni, rákérdeztem, hogy:

 

-Ezt a kábelt vinni is szokták, vagy csak tartják ?

Jött is a válasz csípőből:

-Eeeeezt? Persze, hogy viszik! Itt a nagy Riasztósunk (!), kérdezze meg! Ő is mindig ezt viszi kamerázáshoz!

 

Máris itt a kedvenc kategóriám a Riasztós aki mindenhez ért, a kamerától az erősáramig vagy a másik, a Villanyszerelő, aki mindenhez ért a riasztóktól a kamerákig, mindenhez! A hálózatot nem is említem, mert az evidens, hogy ahhoz mindkettő ért! Szóval, a másik bent lévő vásárló, erősen bólogatott, miközben a fali UTP még mindig ott figyelt a kezében az esetleges reklamáció végett.

 

Fizettem, kimentünk a címre, eltologattuk az álmennyezetet, behúztuk a kábel, és jött a csatlakozók felforrasztása! A blankolás után jött a fekete leves, amikor a forrasztó ón sikítva szaladt le a vezetékről, de úgy, hogy még a gyanta és a Flux se maradt rajta. Bármennyire melegítettem az bizony forraszthatalan maradt! Mivel nem szeretem az F-es csatlakozókat, a végpont kiderítése végett érintgetéses módszerrel kisakkoztuk melyik végződés is kell nekünk, majd amikor megtaláltuk, olyan szellemképet produkált a kábel, mint a kábeltévés korszak előtt, amikor is a családfő mászhatott a tetőre irányba forgatni a szélfutta antennát.

 

Mi lett a megoldás? Természetes az ócska kábelt rendes réz árnyékolt kábelre cseréltünk és máris rendben lett minden! Felforrasztottam a csatlakozót, megcsináltam a kötéseket és úgy vágtam ki a 20m kábelt, hogy az csak puffant!

 

Azóta is a szlogen köztünk: -Nem jó? Dehogy nem! Kérdezd a nagy Riasztósunkat!

 

A tanulságot mindenki vonja le magának!

Skype

My status

 

DRAPP Linkkatalógus megfigyelokamerak.hu ARTidas linkgyűjtemény Linkkatalógusok linkgyűjtemény Ingyenes weboldal kereső és linkkatalógus WQW webkatalógus Webkatalógus Pagerank ellenőrzés

Linkorigo.net linkgyűjtemény Linkgyűjtemény és RSS gyűjtemény Webkat.hu linkgyűjtemény

Linkgyûjtemény
Magyar
Reklámpiac

Lapozz.hu linkgyűjtemény


| Summa-Account Bt.| BDS.HU Linkcenter| SEO - Keresőoptimalizálás | Linkkatalógus |


Ha esetleg bannert cserélne velünk: