Kapcsolat

Kapcsolat

Ügyfeleink véleménye:

 

 

>> Kovács István (III. kerület)

Sokat gondolgodtunk amíg rászántuk magunkat egy rendszer felszerelésére, de nem bántuk meg. Azóta nyugodtak vagyunk, mert bármikor láthatjuk mi folyik a ház körűl. Köszönjük!


>> Nagy Ferenc (VII. kerület)

Nagyon sok volt a házban a ki és be járkáló egyén és sosem tudtuk, hogy ki és mikor csinál olyat amivel kárt okozhat a háznak. A rendszernek köszönhetően most bármikor megnézhetjük, hogy mikor ki volt a "Tettes".


>> Juhász Károly (Kecskemét)

A kérésünk hamar teljesült és maximális együttműködés után felszereltük a kamerákat, amiket azóta is rendszeresen használunk.


>> Sz. János (XXII. kerület)

Az első kamerákat más szerelte fel nekünk jó pénzért, de sok dolgot nem tudott megoldani amit szerettünk volna. Ezután jöttek hozzánk Szabolcsék és rakták rendbe az összecsapott vezetékeket, kamerákat és beállításokat. Azóta az üzletünkben felszerelt kamerával és mikrofonnal folyamatosan követhetük otthonról az alkalmazottainkat, hogy időben nyitnak vagy zárnak-e és hogyan is kezelik az Ügyfeleinket. Szinte azonnal megoldódik telefonon a problémánk, ha netán elkutyulunk valamit, mert a rendszer több éve tökéletesen működik. A laptopomat is Szabolcs tartja karban, ha problémám akadna.


>> Szerémi T. Ilona (Pest)

Egy olcsó "nagyáruházas" rendszert cseréltettünk le olyan eszközökre amiket nekünk ajánlottak. Megbíztunk az ajánlatukban és ma is megcsináltatnánk, ha nem lenne már meg ! :)


>> P. Antal (Kis és nagykereskedő)

Több kissebb üzletemet is figyelhetem egy helyről, ami hatalmas segítség. A rendszerhez évek óta nem kellett hozzányúlni, csak ha valami bemondta az unalmast, de ebben az esetben is nagyon hamar orvosolva lett a probléma. Amiért külön hálás vagyok, hogy nem csak a kamerák hanem a számítógépeim karbatartását is megoldják nekem.


>> Polnéz szolivilág (XI. kerület)

Már több esetben segített, hogy felszereltük a kamerákat. Volt már lopás, hamis pénz és fegyveres rablásunk is és mindig jól jött, hogy visszakereshettük az eseményeket.


>> Barta Katalin (Üzletvezető)

Sokszor megesett, hogy megvádolták az eladóinkat, hogy nem akkora címletből adnak vissza, mint amit átadtak, elloptak vagy megrongáltak ruhákat. Az üzletet figyelő kamerával ezek kiderítése már nem jelent problémát.


Ki olvas minket

Oldalainkat 1 vendég böngészi

Termék keresése

Megosztás

Share/Save/Bookmark

Mikor elszánja magát az ember, rögtön adódik a kérdés, hogy mennyivel számoljunk ! Mi kell egy ilyen rendszerhez ? Honnan tudom, hogy nem vernek át ? Ezen próbálunk most segíteni, hogy miből mennyivel érdemes számolni.

 

Elsőként érdemes eldöntenünk, hogy hány kamerát szerentnénk. Mivel a rögzítők 4, 8, 16 vagy 32 csatornásak érdemes ehhez igazodnunk, de nem fontos !

 

KAMERÁK:

Kameránként érdemes 3 csatlakozóval (2 videó és egy táp) vagy bizonyos esetekben 4-el (2-2) számolnunk, valamint egy tápegységgel. A rendszer kivitelezhető központi tápegységgel is, de ez mindig terület függő. A kaerák szabadon keverhetőek, tehár nyugodtan tehetünk egy gyengébb kamera mellé egy jobb minőségűt. Ebbe nem tartoznak bele a HD kamerák, mert azokhoz speciális rögzítő szükséges.

 

HAGYOMÁNYOS (RG-58/59) KÁBELEZÉS:

Hagyományos vezetékelés esetén minden kamerához egy RG-58/59-es kábel és központi tápegység esetén egy kéteres (2x0,75) kábel szükséges. Értelem szerűen annyi méter, amennyire a rögzítőtől a kameránk lesz. Hogy a vezetékelést hogyan takarjuk el, az csak a pénztárcánktól függ. Lehet szabadon, kábelcsatornában vagy akár a falba vésve is. RG-58/59 kábelre a későbbiekben HD kamerák is köthetőek !

 

VEZETÉKELÉS UTP (Cat5e) KÁBELEN:

Ebben az esetben a legtöbbször vihetünk egy kábelen több, akár 4 kamerát is vagy két kamerát és két-két érpáron az alacsony feszültségű tápfeszültséget is. Legtöbbször egy kamerához egy szál UTP (CAT5e) kábelt viszünk, de ebben az esetben hagyományos videócsatlakozók helyett, videójel átalakítókkal kell számolni. Ha az ár/érték arányt nézzük, akkor ez a megoldás főként nagyobb távolságokon kifizetődőbb, mert az UTP kábel ára olcsóbb mint az RG-59 és tápkábelé együtt, viszont az átalakítók kicsit megdobják a vezetékelésünk árát. Ha a körülmények megkívánják, akkor a két vezetékelési módszer keverhető ! HÁTRÁNYA: Jelen pillanatban nem léteznek olyan videójel átalakítók amik a HD-s kamerákat UTP kábelen történő jelvezetésre alkalmassá teszik, ezért egy későbbi bővítésnél, felújításnál ebben az esetben újra kell kábeleznünk az adott vonalat. Érdemes ezzel (is) számolni, hiszen a HD-s kamerák irányába mennek el a CCTV-s rendszerek is.

 

RÖGZÍTŐ:

Már esett szó a HD kamerákról, amiknek még elég magas az áruk, de idővel biztosan elérhetőek lesznek bárki számára. Láttuk már ezt a tendenciát a színes kamerák megjelenédsekor is. Egy hagyományos rögzítő nem tudja ezen kamerák jelét rögzíteni tehát, ha ilyen rendszeren gondolkodunk akkor ezzel számolnunk kell. A véleményem az, hogy később a rögzítő cseréje nem okoz akkora fejfájást, mintha újra kell kábeleznünk a kameráinkat. Akármilyen vagy akárhány csatornás rögzítőt válsztunk mindenképpen szükségünk lesz egy merevlemezre, aminek a mérete mindenképpen a csatornaszámtól függ. 4 csatornás rendszerhez már elég egy 250Gb-os, míg egy 16 csatornáshoz 1-1,5Tb már bőven elég. A legtöbb rögzítőn kétféle kimenet biztosan van: szabványos VGA (nem DVI) és hagyományos Videójel. Újabbakon már HDMI is ! Köthetünk a rögzítőnkre egy régi CRT vagy új LCD monitort, de akár egy öreg elfekvő kistv-t is. Mivel a mai rögzítők már mind rendelkeznek hálózati csatlakozással és a legtöbb lakásban már van router és internet, a pc-s elérést szoktam javasolni. Minek egy plusz fogyasztó ?

 

TÁVOLI ELÉRÉS:

Ehhez mindenképpen kell egy internetkapcsolat a rögzítő oldalán és egy router, ha nincs nekünk. Innentől kezdve már elérhetőek a kameráink iPhone, iPad, Androidos, Symbian-os, MAC-es vagy bármilyen PC-s eszközről.

 

Ezek azok a dolgok, amik mindenképpen kellenek egy rendszer kiépítéséhez, de természetesen kellenek még apróbb villanyszerelési, rögzítési anyagok is, amiket nem szoktunk tételesen számolni.

A WEBKATLÓGUSBAN mindenki tájékozódhat, hogy ha velünk szerelteti rendszerét, akkor melyik eszközt (kb) mennyiért tudjuk biztosítani ! Mivel a beszállítók Euró alapon számolnak az árak csak tájékoztató jellegűek, azokról pontos összeget ÁRAJÁNLATBAN kaphatnak.

 

Remélem, ez a leírás segített egy kicsit !

Skype

My status

 

DRAPP Linkkatalógus megfigyelokamerak.hu ARTidas linkgyűjtemény Linkkatalógusok linkgyűjtemény Ingyenes weboldal kereső és linkkatalógus WQW webkatalógus Webkatalógus Pagerank ellenőrzés

Linkorigo.net linkgyűjtemény Linkgyűjtemény és RSS gyűjtemény Webkat.hu linkgyűjtemény

Linkgyûjtemény
Magyar
Reklámpiac

Lapozz.hu linkgyűjtemény


| Summa-Account Bt.| BDS.HU Linkcenter| SEO - Keresőoptimalizálás | Linkkatalógus |


Ha esetleg bannert cserélne velünk: