Kapcsolat

Kapcsolat

Ügyfeleink véleménye:

 

 

>> Kovács István (III. kerület)

Sokat gondolgodtunk amíg rászántuk magunkat egy rendszer felszerelésére, de nem bántuk meg. Azóta nyugodtak vagyunk, mert bármikor láthatjuk mi folyik a ház körűl. Köszönjük!


>> Nagy Ferenc (VII. kerület)

Nagyon sok volt a házban a ki és be járkáló egyén és sosem tudtuk, hogy ki és mikor csinál olyat amivel kárt okozhat a háznak. A rendszernek köszönhetően most bármikor megnézhetjük, hogy mikor ki volt a "Tettes".


>> Juhász Károly (Kecskemét)

A kérésünk hamar teljesült és maximális együttműködés után felszereltük a kamerákat, amiket azóta is rendszeresen használunk.


>> Sz. János (XXII. kerület)

Az első kamerákat más szerelte fel nekünk jó pénzért, de sok dolgot nem tudott megoldani amit szerettünk volna. Ezután jöttek hozzánk Szabolcsék és rakták rendbe az összecsapott vezetékeket, kamerákat és beállításokat. Azóta az üzletünkben felszerelt kamerával és mikrofonnal folyamatosan követhetük otthonról az alkalmazottainkat, hogy időben nyitnak vagy zárnak-e és hogyan is kezelik az Ügyfeleinket. Szinte azonnal megoldódik telefonon a problémánk, ha netán elkutyulunk valamit, mert a rendszer több éve tökéletesen működik. A laptopomat is Szabolcs tartja karban, ha problémám akadna.


>> Szerémi T. Ilona (Pest)

Egy olcsó "nagyáruházas" rendszert cseréltettünk le olyan eszközökre amiket nekünk ajánlottak. Megbíztunk az ajánlatukban és ma is megcsináltatnánk, ha nem lenne már meg ! :)


>> P. Antal (Kis és nagykereskedő)

Több kissebb üzletemet is figyelhetem egy helyről, ami hatalmas segítség. A rendszerhez évek óta nem kellett hozzányúlni, csak ha valami bemondta az unalmast, de ebben az esetben is nagyon hamar orvosolva lett a probléma. Amiért külön hálás vagyok, hogy nem csak a kamerák hanem a számítógépeim karbatartását is megoldják nekem.


>> Polnéz szolivilág (XI. kerület)

Már több esetben segített, hogy felszereltük a kamerákat. Volt már lopás, hamis pénz és fegyveres rablásunk is és mindig jól jött, hogy visszakereshettük az eseményeket.


>> Barta Katalin (Üzletvezető)

Sokszor megesett, hogy megvádolták az eladóinkat, hogy nem akkora címletből adnak vissza, mint amit átadtak, elloptak vagy megrongáltak ruhákat. Az üzletet figyelő kamerával ezek kiderítése már nem jelent problémát.


Ki olvas minket

Oldalainkat 5 vendég böngészi

Termék keresése

Megosztás

Share/Save/Bookmark

Módosult a társasházi és a lakásszövetkezeti törvény

Jelen pillanatban elegendő a lakók 2/3-ának döntése arról, hogy a társasházi, lakásszövetkezeti épületeket bekamerázzák. 2011. július 28-tól nem szükséges az összes lakó beleegyezése ahhoz, hogy kamerákat telepítsenek, elegendő a közgyűlés 2/3-ának döntése a kamerarendszer telepítéséhez. A lakásszövetkezet alapszabályának illetve a társasház szervezeti és működési szabályzatának tartalmaznia kell az adatkezelési szabályokat.

 

Kamerarendszer telepítésének feltételei

A 2/3-os döntésen felül csak akkor lehetséges kamerarendszert üzemeltetni, ha valószínűsíthető, hogy a jogvédelem más módszerrel nem érhető el, és a törvény által megjelölt célok eléréséhez a rendszer működtetése elengedhetetlenül szükséges. A törvény által megengedett céloktól eltérő célra a felvételeket felhasználni nem lehet. E célok: az emberi élet, a testi épség, a személyi szabadság védelme, a jogsértő cselekmények megelőzése és bizonyítása, valamint a közös tulajdonban álló vagyon védelme. Egyetlen kamera sem irányulhat valamely tulajdonos bejáratára vagy nyílászárójára, de olyan közös tulajdonú részekre sem, mint pl. öltöző vagy éppen az illemhely.

 

Tájékoztatás a ház bejáratánál

A kamerával megfigyelt épület, épületrész belépési pontjain az elektronikus megfigyelőrendszer üzemeltetésére utaló, jól látható tájékoztatást kell elhelyezni. A tájékoztatásban meg kell jelölni az üzemeltető személy nevét és elérhetőségét. Ezen felül – kérésre – tájékoztatást kell adni a felvételek készítésével kapcsolatos minden tényről, így különösen a felvételkészítés céljáról és jogalapjáról, a felvételek tárolásának időtartamáról, arról, hogy kik ismerhetik meg a felvételeket. A tájékoztatásnak az érintett jogait és jogorvoslati lehetőségeit is tartalmaznia kell.

 

A felvételek felhasználása és törlése – az adatkezelés időtartama

A rögzítést követő 15 nap elteltével a rendszernek automatikusan törölnie kell a felvételeket. A törvény nem csak lehetőséget ad a 15 napos tárolásra, de – szokatlan megoldást alkalmazva – kötelezően elő is írja. A felvételek büntető-, szabálysértési vagy más hatósági, bírósági, polgári peres eljárásban is felhasználhatók bizonyítékul. Kizárólag e szervek részére továbbíthatók a felvételek. A rendszer üzemeltetője csak akkor jogosult megismerni a felvételeket, ha azokra a már ismertetett célokból szükség van. Nem nézegetheti tehát önkényesen senki a monitort illetve a felvételeket. Ha valaki jelzi, hogy igényt tartana a felvételekre, szeretné felhasználni bizonyítékként, kérheti, hogy ne töröljék azokat. Ilyenkor a kéréstől számított 30 napig tárolni kell a felvételeket, és a megkereső hatóság, bíróság részére át kell adni. Ha a 30 nap eltelik anélkül, hogy a felvételre valamely hatóság igényt tartani, törölni kell.

 

Jogérvényesítés

A felvételen szereplő személy megtekintheti a róla készült felvételeket, másolatot kérhet – évente egyszer ingyenesen – a saját magát ábrázoló felvételekről, kérheti a saját képmását tartalmazó felvételek törlését, és tiltakozhat is az adatok kezelése ellen. Jogosult megismerni azt is, hogy az elmúlt 5 évben mely szervek részére továbbítottak rá vonatkozó felvételeket. A felvételek megismerését jegyzőkönyvezni kell. Az érintett jogai megsértésének vélelme esetén az adatvédelmi biztoshoz illetve a bírósághoz fordulhat.

Forrás: Dr. Kulcsár Zoltán

adatvédelmi szakértő

Skype

My status

 

DRAPP Linkkatalógus megfigyelokamerak.hu ARTidas linkgyűjtemény Linkkatalógusok linkgyűjtemény Ingyenes weboldal kereső és linkkatalógus WQW webkatalógus Webkatalógus Pagerank ellenőrzés

Linkorigo.net linkgyűjtemény Linkgyűjtemény és RSS gyűjtemény Webkat.hu linkgyűjtemény

Linkgyûjtemény
Magyar
Reklámpiac

Lapozz.hu linkgyűjtemény


| Summa-Account Bt.| BDS.HU Linkcenter| SEO - Keresőoptimalizálás | Linkkatalógus |


Ha esetleg bannert cserélne velünk: