VIDEÓMEGFIGYELÉS (CCTV)
Sokféle képpen hívják: biztonsági kamera, megfigyelő kamera, térfigyelő kamera, cctv rendszer, videómegfigyelő kamera, videómegfigyelő rendszer vagy éppenséggel nemes egyszerűséggel biztonságtechnikai rendszer, de a lényeg ugyanaz ! Az értékeink védelme, szemmel tartása, a népnyelv szerint: bekamerázása.
Manapság egyre nagyobb teret nyer a videomegfigyelés, ami elrettentő erején kívűl, fontos bizonyítékkal is szolgálhat különféle bűncselekmények elkövetése esetén. A jog lehetőséget biztosít a magántulajdon, magánterület megvédésére, életet nem veszélyeztető eszközök alkalmazásával. Aki már rendelkezik valamilyen riasztórendszerrel, az ezen technikával kiegészítve, biztosan nyugodtabban alhat, tudhatja biztonságban tulajdonát.
Az utóbbi időben a digitális technika fejlődésével ezen eszközök mérete, ára is jelentősen csökkent, tehát már magánszemélyek is viszonylag könnyedén megengedhetik maguknak. Szinte hónapról-hónapra újabb és újabb eszközök jelennek meg a piacon, a jobbnál jobb képi megjelenítés és rögzítés céljára. Léteznek hagyományos zárt körű rendszerek, valamint IP alapú rendszerek, amiknek a fejlesztésére az utóbbi időben egyre nagyobb energiát fektetnek a különféle gyártók. Minden rendszer egyedi kialakítást igényel, figyelembe véve a nappali és éjszakai, környezeti (por, hőmérséklet) és területi (láthatósági) viszonyokat.
NEM ÁRT HA TUDJA:
Csak a pénztárca szabhat határt a rendszer tökéletességének, ami nem csak a kamerák milyensége, hanem a különféle rögzítők minőségére is vonatkozik, ugyanis egy megtörtént esemény visszajátszásakor nagyon fontos a rögzített képállomány minősége ! A különféle rögzítőknél lehetőség van helyi illetve távoli betekintésre, tehát akár kűlföldről is, interneten keresztűl (akár PDA vagy Androidos telefon segítségével) beletekinthetünk a jelenlegi vagy az elmúlt napok eseményeibe, amennyiben erre szükség lenne.
Androidos alkalmazás képe, ami még csak élő képet közvetít, de hamarosan visszanézésre is alkalmas lesz.
Egy nagyobb családi ház megfigyelése, csapdaszerű védelemmel, 4 kamerával már elég jól megoldahtó, ami akár egy, a kamerák láttán meghiusúlt betöréskor behozhatja azok árát. Egy komoly rendszer mellőzi a nagyáruházakban "olcsón" kapható eszközöket, ugyanis ezek nem, hogy rossz minőségüek, de jóformán használhatatlanok és technikai támogatottságuk nulla ! Már volt olyan ügyfél, aki mondta, hogy annyival olcsóbban jött volna ki, ha azokat nem próbálja megvenni és felrak(at)ni ! Ezek azok az eszközök, amik ritkán hozzák be az árukat, ugyanis ha komolyan szükség van a jó megfigyelésre, akkor előbb utóbb egy jobb eszközökből álló rendszerre lesz szüksége...elhiheti !
|
| Summa-Account Bt.| BDS.HU Linkcenter| SEO - Keresőoptimalizálás | Linkkatalógus |
Ha esetleg bannert cserélne velünk: