Ügyfeleink véleménye:

 

 

>> Kovács István (III. kerület)

Sokat gondolgodtunk amíg rászántuk magunkat egy rendszer felszerelésére, de nem bántuk meg. Azóta nyugodtak vagyunk, mert bármikor láthatjuk mi folyik a ház körűl. Köszönjük!


>> Nagy Ferenc (VII. kerület)

Nagyon sok volt a házban a ki és be járkáló egyén és sosem tudtuk, hogy ki és mikor csinál olyat amivel kárt okozhat a háznak. A rendszernek köszönhetően most bármikor megnézhetjük, hogy mikor ki volt a "Tettes".


>> Juhász Károly (Kecskemét)

A kérésünk hamar teljesült és maximális együttműködés után felszereltük a kamerákat, amiket azóta is rendszeresen használunk.


>> Sz. János (XXII. kerület)

Az első kamerákat más szerelte fel nekünk jó pénzért, de sok dolgot nem tudott megoldani amit szerettünk volna. Ezután jöttek hozzánk Szabolcsék és rakták rendbe az összecsapott vezetékeket, kamerákat és beállításokat. Azóta az üzletünkben felszerelt kamerával és mikrofonnal folyamatosan követhetük otthonról az alkalmazottainkat, hogy időben nyitnak vagy zárnak-e és hogyan is kezelik az Ügyfeleinket. Szinte azonnal megoldódik telefonon a problémánk, ha netán elkutyulunk valamit, mert a rendszer több éve tökéletesen működik. A laptopomat is Szabolcs tartja karban, ha problémám akadna.


>> Szerémi T. Ilona (Pest)

Egy olcsó "nagyáruházas" rendszert cseréltettünk le olyan eszközökre amiket nekünk ajánlottak. Megbíztunk az ajánlatukban és ma is megcsináltatnánk, ha nem lenne már meg ! :)


>> P. Antal (Kis és nagykereskedő)

Több kissebb üzletemet is figyelhetem egy helyről, ami hatalmas segítség. A rendszerhez évek óta nem kellett hozzányúlni, csak ha valami bemondta az unalmast, de ebben az esetben is nagyon hamar orvosolva lett a probléma. Amiért külön hálás vagyok, hogy nem csak a kamerák hanem a számítógépeim karbatartását is megoldják nekem.


>> Polnéz szolivilág (XI. kerület)

Már több esetben segített, hogy felszereltük a kamerákat. Volt már lopás, hamis pénz és fegyveres rablásunk is és mindig jól jött, hogy visszakereshettük az eseményeket.


>> Barta Katalin (Üzletvezető)

Sokszor megesett, hogy megvádolták az eladóinkat, hogy nem akkora címletből adnak vissza, mint amit átadtak, elloptak vagy megrongáltak ruhákat. Az üzletet figyelő kamerával ezek kiderítése már nem jelent problémát.


Ki olvas minket

Oldalainkat 4 vendég böngészi

Friss Híreink
Társasházak kamerás védelme
2012. április 02. hétfő, 19:14

Egy társasház kamerás védelméhez eddig minden tulajdonos írásos engedélyére szükség volt, amit nem minden esetben vettek figyelembe a rendszereket felszereltető Közös Képviselők és csak részben kértek engedélyt ezen eszközök alkalmazására. Ezen szabályok (2011. évi CXII. törvény) 2012 január elsejétől jelenősen változtak. A szabályok be nem tartása, akár több milliós bűntetést is vonhat maga után !

Társasházak védelme kamerával

Bővebben...
 
Skype
2012. február 24. péntek, 00:00

Elérhetőek vagyunk akár Skype-on is !

Bővebben...
 
Rendszer bővítés
2011. november 01. kedd, 00:18

Örömmel vettük, hogy megint bővíthettük egyik legnagyobb partnerünk rendszerét, aminek segítségével egy újabb üzletet, ezen belül 12 kamerát szereltünk fel és kapcsoltunk a központi géphez. Ezzel az új bekötéssel már 7 üzlet és összesen 52 kamera távoli élőkép elérése és régebbi események visszanézése, valamint letöltése lehetséges. Reméljük, mihamarabb újabb üzletet köthetünk a rendszerbe !

 
HD felbontást mindenkinek !
2011. október 19. szerda, 16:58

Örömmel tudatjuk kedves meglévő és jövőbeni kamera rendszer tulajdonosokat hogy a jóslat beigazolódott és már kaphatóak a 720p és 1080p (1920x1080) HD felbontású analóg kamerák. Nagyon nagy előnyük, hogy meglévő kábelezésünket használhatjuk feltéve, ha azt nem Cat5E (UTP) kábelen, videó balunnal oldotta meg a rendszer telpítője ! Jelenleg még nem létezik HD kamerákhoz használható balun, de bizonyára idővel ezek is elérhetőek lesznek.

Full HD-s HD-SDI kamera

Bővebben...
 


Joomla SEO powered by JoomSEF
My status

 


DRAPP Linkkatalógus PageRank ARTidas linkgyűjtemény Linkkatalógusok linkgyűjtemény Ingyenes weboldal kereső és linkkatalógus WQW webkatalógus Webkatalógus Pagerank ellenőrzés

Linkorigo.net linkgyűjtemény Linkgyűjtemény és RSS gyűjtemény Webkat.hu linkgyűjtemény

Lapozz.hu linkgyűjtemény


Ha esetleg bannert cserélne velünk:

Copyright © 2012 Biztonsági kamerák, megfigyelő kamerák, cctv rendszerek telepítése, karbantartása. Minden jog fenntartva.
A megfigyelokamerak.hu a Summa-Account Bt részeként tevékenykedik !

Megosztás

 

Share/Save/Bookmark

Névnap

Ma 2012. május 20., vasárnap és Bernát és Felícia napja van.

Holnap Konstantin napja lesz.